StemCellsChina.com
Featured News
| FamiA család reménykedik a kezelést illetően |
|
|
| Cerebral Palsy | |||
| 2009. június 18. csütörtök, 10:54 | |||
|
By DARCIE HOENIG Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. Forrás:: The Hawk Eye Három éves gyermek, őssejt-kezelésen fog részt venni Kínában, amely javíthatja életminőségét. SALEM – A három éves Ella Bentler készen áll a nagy utazásra. Ebben a hónapban, Ella, aki congenitális hydrocephalus-szal született és édesapja Don, több mint 13 órát fognak repülni Kínába, Chicago-ból Qingdao, ahol több mint 30 napot töltenek majd, míg Ella intravénás köldökzsinórvéres őssejt-kezelést kap. "Nagyon izgatottak vagyunk, de szomorúak is. Ez lesz az első alkalom, hogy a család külön lesz.” Mondta Tanya Bentler, aki Ella ikertestvérével és két idősebb testvérével otthon marad. „De ez az, amire vártunk. Nem várjuk, hogy megoldást hozzon, de reméljük javít az életminőségén, és megéri.” Három hetesen shunt-öt ültettek be a füle mögé, amely elvezeti a többlet folyadékot a test más részeibe. A folyadék azonban nyomta a látóideget, ami Ella számára látóideg atrófiát és agykérgi vakságot okozott. Mozgásilag lábai és karjai rendben vannak, önállóan fel ül, de nem tudja jól ko-ordinálni a mozgását. Azt remélik, hogy a kezelés, változást hoz, legalább is csökkenti a fejlődésbeli lemaradást. "Az orvosok azt mondták, hogy ha a gyermeknek a látáson kívül más problémái is vannak, az őssejtek először azokat a sejteket korrigálják. Tehát azt reméljük, hogy látunk javulást a motoros képességeiben és a beszédében. A látás majd csak utána következik.” Mondta Tanya Bentler: "Kapcsolatba léptünk velük és sok kérdést tettünk fel. Néhány beszélgetés után, elfogadták Ellát a kezelésre.” Mondta Tanya Bentler, aki kapcsolatban áll több amerikai családdal, akik már voltak Qingdao-ban kezelésen. Például van, egy két éves kisfiú, akinek fejlődését nyomon követték, és sok változást észleltek nála a kezelés óta. "Olvastuk folyamatosan betegek blogjait, és mindenki látott valamilyen változást. Néhányan sokat, néhányan csak kisebb mértékűt, de valamifajta fejlődés mindig volt.” Mondta Tanya Bentler. Ella saját őssejtje nem lesz használva a procedúra alatt. Mástól kap őssejtet, akinek azonos a vértípusa. Kínában az anyáknak kötelező az egészséges őssejtet raktározni. "Az, amit itt az USA-ban mindennap kidobnak, az őssejt, csodákra képes.” Mondta Tanya Bentler "Sajnos, ha itt az USA-ban bárhol az őssejtről beszélnek, mindig az embrionálisra gondolnak. A nagyközönség nem jól tájékozott ebben a témában. Amikor Don és Ella néhány héten belül megérkezik Kínába, a személyzet elszállítja őket a kórházba, ahol tartózkodni fognak. A család összecsomagolja Ella legfontosabb dolgait, kedvenc ételét és italát, így sok kényelmet szolgáló dolgot visznek magukkal otthonról. A család online kapcsolatban marad Skype-on keresztül. Bentler mondta, hogy nagyon sok orvos és ápolónő Qingdao-ban jól beszél angolul, és van hét tolmács is a kórházban. Az őssejt-kezelés mellett, Ella fog kapni gyógytornát, beszédterápiát. Gyógypedagógiai foglalkozáson vesz részt. Kap akupunktúrát, masszázst a hét hat napján. "Mi láttunk egy kislányt, aki részt vett a terápiákon és elég jól bírta” Nagyon intenzív training, Stimulálja az idegrendszert, miközben az őssejtet adják. Mondta Bentler. A kínai út több ezer dollárba fog kerülni a családnak, de az évek folyamán összespórolták a pénzt rá. "Ha működik, és sok változást látunk, visszamegyünk újra.” Mondta Bentler. „De jó lenne, ha következő alkalommal már az USA-ban kaphatná.” At 3 weeks old, a shunt was implanted behind her ear to drain excess fluid from her brain and take it to other parts of her body. The fluid, however, put pressure on Ella's optic nerves, causing her to develop optic nerve atrophy and cortical vision impairment. "She can see light. Kids with cortical vision impairment kind of see things in shadows, or shapes," Tanya Bentler said. Ella is on track emotionally and socially, but her motor skills are lagging. She recognizes what her parents say and reacts like other children, but she can't fully communicate her feelings. Physically, her legs and arms work well, and she can sit up on her own, but she can't put all of the skills together to function normally. The hope is that the treatments will improve some, if not all, of her developmental deficiencies. "We have been told by the doctors there that typically when a child has other issues with their development other than the vision, that the stem cells take care of those other issues first," Tanya Bentler said. "So we're hoping we'll see some gains in her motor skills and in her speech. Then they say that the vision generally comes later." The Bentlers began researching stem cell procedures in January after one of Don's cousin's children went to Germany for stem cell treatments for his cerebral palsy. Ella could not go to Germany because they have never treated a patient with a shunt, so the family turned to a research center in China. "We contacted them and started asking every question we could think of. After a few conversations, they accepted Ella for treatment," said Tanya Bentler, who has been in close contact with several U.S. families with children undergoing the same procedures in Qingdao. One 2-year-old boy the Bentlers have been keeping track of has seen much improvement since undergoing treatment. "We have followed so many patients' blogs, and everybody has seen some kind of change. Some are big and some are small, but at least they are seeing some kind of improvement," Tanya Bentler said. Ella's stem cells will not be used for the procedures. Instead, they will come from someone who has the same blood type. In China, it is mandatory for every mother to bank her healthy baby's cord blood. "Stuff that gets thrown away here every day in the United States is being used to really make miracles," Tanya Bentler said. "It's unfortunate that here in the U.S., whenever we talk about stem cells, it's always in the same context as embryonic. The general public is so uneducated about it." When Don and Ella arrive in China in a few weeks, hospital personnel will take them to their quarters in the medical facility, where they'll stay for the duration of the trip. The family plans to pack all of Ella's necessities, as well as her favorite food and drink so she has plenty of comforts from home. The family will stay in contact using online video conferencing through Skype. Bentler said many of the doctors and nurses in Qingdao are fluent in English, and there are seven translators at the hospital, as well. Besides the treatments, Ella also will be provided with physical therapy, speech therapy, occupational therapy, acupuncture and massage, among other things, six days a week. "We watched one little girl doing several of the therapies, and she's handling it very well. It's very extensive treatment. They're getting all of this other stuff to keep stimulating everything while they are receiving these stem cells," Bentler said. The trip to China will cost the family thousands of dollars, but they have been saving up for several years to cover the expenses. "If it works, and we see lots of improvements, we'll go back," Bentler said. "But it would be nice if next time around she could get it here in the United States."
|
|||
| LAST_UPDATED2 |

